2010. szeptember 3., péntek

A karate kölyök

A nyáron jelent meg (legalábbis Amerikában) Harald Zwart új filmje, amelyet The Karate Kid-nek kereszteltek el. Magyarországra A karate kölyök címmel érkezett Jaden Smith és Jackie Chan főszereplésével. Érdekes módon nem úgy terjedt el, mint "Jackie Chan új filmje". Bár ő az egyik főszereplő, de mégsem az ő története alkotja a főszálat.
Jaden Smith, a 12 éves rapper-táncos-színész egy filmre vágyott, és mivel apja, Will Smith producer, ezért különösebb akadályba nem ütközött az álma megvalósítása.
A film elején Dre Parkerék Kínába költöznek, ugyanis az anyukája munkahelyét bezárták. Dre nem akart kiköltözni, ennek köszönhetően a nyelv tanulására sem fordított figyelmet. Miután megérkeztek Pekingbe, összeismerkedett egy lánnyal, annak barátjának legkisebb örömére. Dre és a fiú konfliktusba kerültek, és végül az erőszakot találták a megoldásnak. A gondnok erre felfigyelt, és segített Dre-nek. Elmentek, beszéltek a fiú kung fu edzőjével. Az edző, és annak tanítványai felmentették Dre-t a bajnokságig, amin részt kell vennie.
Itt kérdezi az ember, hogy miért is A karate kölyök a film címe, ha végig kung fuznak benne... A másik, ami feltűnt, hogy szinte mindenki folyékonyan beszéli az angolt, és még Parker osztálytársai is el tudnak beszélgetni Dre-vel. Angolul...
Természetesen a bajnokságra kítűnően megtanítja kung fuzni Dre-t a gondnok. A versenyen remekül teljesít, bekerül a döntőbe. De ellensége edzője nem kíméli, a győzelem helyett fájdalmat szeretne Parkernek. Tanítványa nem kíméli, Dre-nek ki kell szállnia a játszmából. De a happy end nem maradhat el! Mr. Han a gondnok meggyógyítja, és újra pályára lép tanítványa. Végül a nagy feszültségben sikerül Dre Parkernek legyőznie ellenségeit, és megnyeri a kupát.

A filmnek ma volt a pécsi premiere, napi 4-5 alkalommal játszák a Pécs Plaza-ban. Nekem tetszett, igényesen megcsinálták.
Ha érdekel a film, olvass utána EST.HU-n!

2010. szeptember 2., csütörtök

Az új iPodok...

Tegnap, helyi idő szerint este 7-kor mutatták be Californiában az új iPodokat, az új iTunes-t, az új Apple TV-t és az új iOS-eket...
Steve Jobs, az Apple Inc. vezetője ismét lenyűgözte a közönséget új termékeivel, amelyek nagyrésze a jövő héttől elérhető lesz már az Államokban, de nézzük az iPodokat...

Az új iPod shuffle:
És igen...Még mindig volt min változtatni.
A vásárlók az előző generációban hiányolták a gombokat, amik váratlanul tűntek el anno, és most Jobs úgy döntött, hogy kedvez nekik. Mostantól távirányító nélküli fülhallgatót is bátran használhatunk, mert az iPod Shuffle ismét gombokat kapott, persze emelett megmaradtak a lejátszási listák és a VoiceOver is.
Az ára pedig olcsóbb lett. A kis 2gb-s szerkezet 49$-ba, azaz kb. 10.800 forintba kerül majd.

A legnagyobb újítás, az iPod Nano:
Ezt a modellt érte a legnagyobb változás, sokkal kissebb, sokkal könnyebb lett (40-50 százalékkal mindkét esetben), csiptetőt kapott, hogy kényelmesebb legyen hordani, és ami a legfontosabb, multitouch kijelzővel lehet irányítani. Olyan, mintha megkapta volna az iOS minit. Oldallapozás, ikonok, háttérkép, ráadásul a playlisteket is ki lehet rakni ikonként, az FM rádió és a Genius is elérhető nagyon gyorsan. Egy kis extra tulajdonság, hogy a képernyőt kétujjal lehet forgatni 90 fokonként, ez hasznos ha csak úgy tudjuk felcsiptetni, hogy fejjel lefelé lenne minden...
Az iPod nano 8gb-s változata 149$ (32.800Ft), a 16gb-s pedig 179$ (39.400Ft) lesz, csakúgy mint eddig...

És végül a legkeresetteb iPod, a touch:

An iPhone without phone, and will remain so...
Az új iPod touch többé-kevésbé megkapta az iPhone 4 hardverét, előlapi kamerát, ezáltal FaceTime-ot, amit Wi-Fi-n keresztül akár iPhone 4 tulajdonosokkal is ingyen tudunk használni, Retina Dislayt, ami jelenleg a világ legjobb érintőkijelzője, ráadásul vékonyabb házban érkezik, pedig eddig sem panaszkodott a zsebekben. Igaz, a hátlapi kamerája gyengébb, mint az iPhone 4-nek, csak 960-szor 720-as fotókat készít, de emelett 720p-s HD videófelvételeket készít.
Az új iPod touch 8,32 és 64 gb-os verziókban kapható a következő árakon:
8gb/32gb 229$, azaz 65.800 forint
64gb 399$, azaz 87.800 forint

Jobs és az Apple idén is sikeres évet tudhat maga mögött, az új iPhone-nal, új iPodokkal, és még nem is lett említve az új iTunes, az új Apple TV, az új Mac-ek és a többi, és a többi...
Microsoft, én már csak sajnálni tudlak...

Akit még több érdekel, az kattintson IDE (angol nyelvű)

2010. szeptember 1., szerda

Az első hét...

A tanév elkezdődött, korábban fekszünk és kelünk, és iskolába megyünk, megint...
Nagy szerencsénkre az első héten nem nagyon kell magunkat megerőltetni, mert:

•Szerdán, azaz ma 4 osztályfőnöki órán megbeszéltük az alapvető dolgokat (órarend, tanárok, házirend stb.)

•Csütörtökön, azaz holnap szintén 4 osztályfőnöki órát fogunk tartani, de nem szokásosat. Amire szükség lesz az egy füzet és egy tolltartó, mert jegyzetelni kell majd...Majd ezután menza és haza...

•Pénteken, a rossz idő miatt a kirándulás kicsit átszerveződött. A legnagyobb változás a helyben van, ugyanis nem Malomvölgybe megyünk, hanem Pécsen tartunk egy "séta-napot". A túrán az 5.b osztállyal leszünk együtt és az idegenvezetőink mi magunk leszünk (közülünk páran). De figyelni is kell majd arra, amit mondanak, mert miután visszaértünk a suliba egy rövidebb kérdéssort kell kitöltenünk, amiből az idei év első jegye lesz töriből....Viszont ha jól viseledünk, akkor jutalmunk egy fagyi a McDo-ban...

2010. augusztus 31., kedd

The Last Day...

Elérkezett ez a nap is, amit a nyár folyamán szívesen felejtettünk el...
Egy hűvös, szeles, csapadékos és sötét nappal záródik az idei nyár.Ez a nap eljött...
Ma este már kicsit "kultúráltabb" időben fekszünk le aludni, hogy holnap korán tudjunk kelni, ami valószínüleg nyügösre fog sikerülni.
Majd miután szétertük a vekkert és kikászálódtunk az ágyból, belépünk az iskolába, az utolsó, 8. évre...Nekünk a Köztéren ez lesz az utolsó szeptember 1. és az utolsó tanévnyitás.
Nem mondhatjuk, hogy könnyű év elé nézünk, hisz nyakunkon a felvételi, és félévkor szép eredményeket kell produkálnunk. De ezzel ellentétbe remélem, reméljük ez lesz a legjobb év...Majd teszünk érte!
Holnap, az ősz első napján csak 4 osztályfőnöki órát kell kibírnunk, ahol megtudjuk mindazt amit már tudunk, majd hazamehetünk. Elsőre ez is elég lesz!
Mindenki élvezze ki az utolsó szabadnapját!
Holnap reggel 7.30kor! ...

2010. augusztus 25., szerda

7 nap múlva...

Telefonhívás nélkül is tudja mindenki, hogy egy hét múlva ilyenkor már az iskolapadot fogjuk koptatni 183 tanítási napon kereztül...
Innentől még 7 napunk van lelkileg felkészülni, megvenni a füzeteket, tollakat, ceruzát, rotringot, radírt, körzőt és mindent az égvilágon...
Mindeközben, míg mi itt meg akarunk majd halni, hogy megint suli neeeeee, addig az osztályból is pár ember a KöztérCampRock-ban tölti az idejét, stresszmentesen....Nekik jó táborozást!

A tanév legfontosabb dátumai:

Az őszi szünet 2010. november 2-től november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 29. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 8. (hétfő).
A téli szünet 2010. december 22-től 2011. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2010. december 21. (kedd), a szünet utáni első tanítási nap 2011. január 3. (hétfő).
A tavaszi szünet 2011. április 21-től április 26-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 20. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 27. (szerda).

2010. augusztus 16., hétfő

Babi néni és szemérmetes élete


Babi néni [leánykori nevén Golyvás Babinéni] született 1941. szeptember 6-án Enying szélén, egy takaros házban.
Babinéni Enyingen kezdte az iskolát, és itt tanult 14 éves koráig. Eddig gyűjtött az Enying-Budapest intersziti vasútjegyre. 1955-ben Budapesten kezdte el az OBFFT-t (Országos Bauxit Főzelék Főző Tanfolyam). 1962-re tökéletesítette tehetségét, és megszerezte az OBFFT diplomát. Ezután hazautazott Enyingre. Vasútjegyre nem volt kellő pénze, ezért a stoppolást választotta. Enyingen megtudta, hogy sajnálatos módon meghalt édesapja, Golyvás István. 1969-ben édesanyja is elhunyt. A temetés után elköltözött Pornóapátiba, ahol beköltözött a Golyvás Irén utca 34.-be [Népi pletykák szerint, az utca-Babinéni közötti névrokonság miatt költözött ebbe a házba, ezért ki kellett lakoltatni az ottlakókat]. 1974-ben csatlakozott a MÁV-hoz, mint tiszteletbeli vonatkerékpumpáló. Itt beosztották ifj. Katona József munkacsoportjába. 1981-ben kilépett a MÁV-ból, és megnyitotta az ország első bauxit főzeléket árusító büféjét. A büfét McBabinéni's-nek keresztelte. Ez komoly konkurenciát jelentett a McDonald's gyorsétteremláncnak. 1992-ben a McDonald's egyik lelkes dolgozótanonca feltalálta a BigMac nevű óriásszendvicset, remélve, hogy ez elveszi Babinéni forgalmát. 1993-ban Babinéni nem tudta fenntartani a büféjét, ezért sajnálatos módon bezárta azt. Ezután úgydöntött nyugdíjba vonul. 1998-ban magányos élete miatt vásárolt egy macskát. 2004-ben feljelentették cserkészkolbász lopásért, de a pert mégis Babinéni nyerte. 2009-ben felkereste régi barátja, Katona József. József egy új ötlettel állt elő: egy film forgatása. Babinéni beleegyezett, és a világhálón utánagugliztak a forgatóstábnak. Összegyűjtötték a stábot, többek között Mocskos Ferenc-et, mint filmrendezőt. A forgatókönyv szerint Katona József elmegy Babinénihez egy úszógumival, hogy elhívja régi barátját a strandra. Babinéninek tetszik az ötlet, de nem hagyhatja félbe a szeretett bauxit főzelékét. József segít ennek elkészítésében, többek között beszerzi a nagyon ritka bauxitot. Elkészítik a főzeléket, de ez olyan sok ideig tart, hogy közben bezár a strand. Ekkor József kárpótlásul kér Babinénitől pár pengőt. A filmet megtekintheti a http://www.youtube.com/watch?v=RXg-2Us3NRY oldalon.
2010. január 26-án Katona József eljegyezte Babinénit. 2010. április 3-án tartották meg ünnepélyes keretek között a szertartást. Az esküvőn Babinéni macskája volt a pap, és nagy szerepet kapott a háttal tangóharmónikázó zenekar is.

Mivel Wikiről körülbelül 2 percen belül letörölték a Babi néni életéről összeszedett jóságot, ezért csak a blogon tudom megosztani Veletek. Mindenesetre keressétek Babinénit a világhálón, és lepjétek meg szentimentális ímélekkel!

Aztán okosan :D

Babinéni tsőő'

Blogbejegyzés by Levi